rajkai-zoltan-porte

Nem adom a lelkem a színházért!

Rajkai Zoltán nem egy „fiókból” próbálja szemlélni a világot, hanem eljátssza. Jó neki?! Hát, nem tudom, döntsék el! Felelősség ebben is van…


Izgulok nagyon, mert ismeretlen terep számomra a sok politikai riport, hír után elmerülni egy mély beszélgetésben valakivel, aki nagyon komolyan veszi az Életet, de folyton játszik. Művész. Jön velem szembe a Katona K:antinjában, és valóban, ahogy a kollégáim mondják: én nevetném el magam először, ha magáznám. Őt tényleg nem lehet. A kölyök a szomszédból. Csoda hát, hogy Rajkai Zoli Mickey egér magyar hangja?!

rajkai-zoltan1986. Országos Versmondó Verseny, 17 évesen bekerülsz a döntőbe, és hazafelé a vonaton eldöntöd, hogy színész leszel. Azt én értem, hogy egy ilyen vagy ehhez hasonló, jelentőségteljes esemény után az ember hatalmas döntéseket is meghoz. De áruld már el nekem, hogy mi a jó a színészetben, ebben a fajta játékban, mindig más és más karakterek megformálásában? Röviden: a „mindigjátékban”.

Hát épp ez. A játék. Ami egy szédületesen felszabadító dolog. Biztos hallottál róla, hogy különböző terápiákban is rendszeresen használják. Játszva az élet számtalan területét - mélységét és magasságát is - körüljárhatom. A színházban, egy évadban 3-4 bemutatóban vagyok benne, ami azt jelenti, hogy az élet 3-4 különböző területével foglalkozom. Ennyi különböző karakter, jellem, élethelyzet, korszak, gondolat, világnézet, stb. És akkor még a filmezésről, szinkronizálásról, turnékról nem is beszéltem. Annyira sokszínű ez a szakma; az nem lehet, hogy egy magamfajta érdeklődő, kíváncsi embert ez ne vonzza. Persze, ebbe is, mint bármilyen más munkába, hivatásba bele lehet fásulni, de a színművészet egy csodálatos szakma, mert hatalmas ismeretanyaggal és élettapasztalattal ajándékozza meg a színészt.

Mennyire fontos a színész számára, hogy empatikus legyen?

Szerintem maximálisan. Beleérző képesség nélkül lehetetlen tapasztalni az életet. Tapasztalat hiányában pedig nincs mit közölni másokkal. A színészet a közlés művészete. Én mindig azt mondom, hogy a színjátszás nem a lélekről szól. Úgy értem nem a nagy lelki átélésekről. A nézőben kell a nagy átéléseknek megtörténnie. A megtérésem, az Istennel való megbékélésem után, teljesen világossá vált: a színészet számomra nem arról szól, hogy Rajkai Zoli valami ködös, zavaros, érzelmi "ihletmasszából", valami ismeretlen belső, lelki dologból merítve valósítja meg önmagát a színpadon, veszélyes lelki kitárulkozás révén.

Tehát nem azonosulsz a szereppel.

Nem. Nem is szabad szerintem azonosulni egy szereppel, mert az személyiségtorzuláshoz, meghasonláshoz, lelki sérüléshez vezethet. Egy szerep megformálása, eljátszása összetett folyamat: nagyon sok szakmai fogás van benne. Először is ott az élettapasztalat, aminek része az empátia: nyitott szemmel járok-kelek a világban, megfigyelem az embereket, különböző szituációkat, történéseket. Azt is megfigyelem, ami velem történik. Kívül-belül. Köz- és önismeret. A dolgokat nem söpröm a szőnyeg alá, hanem értelmezem.

Mit tehet egy színész, hogy a szakma vagy a közönség ne azonosítsa egy-egyszereppel?

Semmit. Mindig azonosítják.

Nem tudjátok valahogy kivédeni?

Nem. Minél jobb egy alakítás, annál inkább azonosítanak, mert nem tudnak elvonatkoztatni attól, amit látnak. - Ha ilyen jól csinálja, akkor ő biztosan olyan.

 

Játék, nem lelkizés

  

Ha már bátorság, akkor nézzünk meg egy furcsa példát is. Egy tőled származó idézet: „A Krisztusba vetett hit az, ami segít, hogy ne féltse folyton magát az ember.” A Madách Színház weboldalán olvastam egy igen érdekes történetet: Pécsi Sándor az Anna Frank naplója című darabban a zsidó Van Daant játszotta, és miután kenyeret lop, rajtakapják, erre úgy reagál, hogy iszonyatos sírásban-jajveszékelésben tör ki. Többek szerint ez már nem is a szerep volt, hanem Pécsi. Már-már a nézőket is zavarta ez a fajta „játék”. A zsidó kérdés ma is sikamlós. Lehet, hogy Pécsi féltette magát, ezért távolodott el ennyire a szereptől, vagy túljátszotta?

rajkai-zoltan-szerepekNem láttam azt az előadást és nem is tudok róla semmit. Pécsi Sándor fantasztikus színész volt, nehezen képzelem el róla, hogy féltette volna magát egy szerepben. Vagy arra gondolsz, hogy a Pécsi Sándor által alakított zsidó Van Daan nem hitt Jézusban, ezért a megváltás és az Isteni kegyelem hiányában sokkal jobban féltette az életét, mint bárki más? Vagy Pécsi, mint magánember szégyellte, hogy zsidót játszik, és ezt megpróbálta érzékeltetni a szerepében? Kvázi, antiszemita volt? Biztosan nem! Valószínűleg valami nagyon fontosat akart kifejezni, amihez egy megdöbbentő eszközt használt.

Na de az előbb azt mondtad, hogy a színház nem lelkiség, nem lelkizés, mégis azt látom, hogy a színészeknek ez egy önismereti tanfolyam is.

Igen, de nem abban az értelemben lelkiség, ahogy azt sokan gondolják. Fontos, hogy az ember tisztában legyen önmagával. Fontos, hogy szilárd talajon álljon és "ne legyen játéka mindenféle szélnek". A hit megteremti ezt a szilárd alapot. Nem azért születünk meg, hogy elpusztuljunk, hanem azért, hogy gazdagítsuk az életet és másokat.

Ha ez a szakma állandó megfigyelésből áll, elemezgetésből, akkor mikor s hogyan pihen az elméd?

Nekem ez nem teher. Teljesen természetes dolog és öröm! Erre mondják, hogy soha nem unatkozom.

A színész is attól fél, amitől bárki, egy - hadd mondjam így - átlagember?

Csak a magam nevében beszélhetek, hogy én mitől félek. De én egy Krisztusban hívő keresztény vagyok, tehát némiképp rendhagyó eset. Szerintem az emberi félelmek általánosan ugyanazok. Betegség, halál, magány, mellőzöttség, szeretteink elvesztése, stb. A színészek is ezektől félnek..

És mi a helyzet a szakmai félelmekkel? Én elsőre azt mondom, hogy attól biztosan féltek, hogy elfelejtitek vagy eltévesztitek a szöveget.

Hát, én attól egyáltalán nem félek...

Ne mondd már! Nem hiszem el…

Komolyan. A színpadon még soha nem féltem attól, hogy elfelejtem a szöveget. Pedig már sokszor felejtettem el szöveget, de ez nekem természetes. Ez is a játék része. Olyankor improvizálok, vagy ugrom a szövegben, majd csak lesz valahogy: a kollégák kihúznak a csávából. Nem egy életbevágó probléma, mondjuk úgy, mint egy agyműtétnél, ahol, ha hibázol, a páciens többé nem kel fel a műtőasztalról. Persze, egy bizonyos kor felett már lehet, hogy félni fogok ettől is… (óvatosan nevet…) Szerintem a színészek többségének félelme, hogy nem kap több szerepet. Hogy egyszer csak nem lesz már rá szükség. Ha engem mellőznének, biztosan nagyon rosszul érezném magam, de nem adnám fel az életemet. Nem tudnék például öngyilkosságot elkövetni, hiszen van Megváltóm. Ezért tudom a helyén kezelni a dolgokat.

 

Hol vagytok, Hősök?!

 

Őőőő.. bocsánat, hogy ezt mondom, de én elvárom egy férfi színésztől, hogy akarjon hős szerepeket játszani, vágyjon arra, hogy történelmi drámákban, tévéfilmekben szerepeljen. Függetlenül a lehetőségektől.

Ez teljesen így van, ahogy mondod. Minden férfi színész vágyik arra, hogy hős legyen. Az, hogy történelmi drámában, vagy akármi másban, az már egy másik kérdés, számomra főleg a minőség számít. Szomorú, hogy olyan korszakban élünk, ahol nincs szükség klasszikus hősökre, mert a klasszikus értékek, erények devalválódtak és korszerűtlenné váltak. Hűség, becsület, szavahihetőség, kitartás, stb... Olyannyira nem ilyen társadalomban élünk, hogy az emberek nem is akarnak ezzel szembesülni.

Képzeljük el: Rajkai Zoli bácsi, tanár úr, 70 éves, és a Színművészeti Egyetemen tanít. Milyen tárgyat?

Játékos kreativitást. Alkotástant. Hogyan kell nyitott szemmel és szívvel észrevenni a teremtett világot, és megragadva egy-egy momentumot, hogyan kell emblematikussá tenni. Hogyan kell örömmel játszani, kiaknázva a bennünk rejlő képességeket. Úgy alkotni, hogy az önmagunk és mások számára elgondolkodtató, hasznos, építő legyen, és ami a legfontosabb: mindezt szeretettel.

Lelkiztünk a játékról. Tegezve. Tegezve tisztelve. Végül is, miért ne? Még az Istenét is tegezve szólítja meg az ember: Mi Atyánk, ki VAGY…

 

Rajkai Zoltán színész (45 éves)

1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, osztályvezető tanára Szirtes Tamás a Madách Színház jelenlegi igazgatója volt. Azonban ő mindent megtett annak érdekében, hogy a nagy hírű, Petőfi Sándor utcai teátrum, a "Katona" szerződtesse. 22 éve játszik a Katona József Színházban. Változatos szerepekben bizonyíthatta tehetségét, sokoldalúságát. Lehetett lecsúszott, tönkrement lumpen, lírai szerelmes és erőtől duzzadó, tántoríthatatlan vagány is.
Több mint 22 magyar és nemzetközi játékfilmben szerepelt; a legismertebbek: az Angyalbőrben c. tévésorozat, amelyben Éder szerepét játszotta, valamint a Presszó és a Rosszfiúk c. mozifilmek A legszebben beszélő magyar színészek egyikeként versmondóként is közismert. Közel 1000 mozi- és tévéfilmben szinkronizált. Állandó magyar hangja többek között Bradley Cooper, Patrick Dempsey, Sam Rockvell színészeknek, valamint 12 éve kölcsönzi a hangját Walt Disney Mickey egerének. Sokat tesz azért, hogy a legjobb fizikai adottságú művészek között tartsák számon. Egyik főszereplője, a több, mint egy évtizede játszott Top Dogs című előadásnak is. 2013-ig négy földrész, közel 30 városának nézői előtt mutatkozhatott be Csehov: Ivanov, Lvov doktor szerepében. Bozsik Yvette "kortárs" táncjátékaiban is rendszeresen színpadra lépett. Jelenleg 7 futó előadásban játszik a Katonában.
A Partvonal Alkotó Műhely (PAM) elnevezésű fiatalokból álló csoport alapítója volt, ahol 1996-2003. között hat előadást is rendezett. Egy rövid film (1/2Fél) elkészítése is a nevéhez fűződik.
Rajkai Zoltán nős, négy gyermek édesapja. Aktív tagja a Pasaréti Református Gyülekezetnek.

balim