Shirer Priscilla - Eltokelt szivu nok

Priscilla Shirer: Eltökélt szívű nők

Az ajándék (112 - 113. oldal)


Alighogy megszereztem első diplomámat, független szerződéses előadóként a Zig Ziglar Részvénytársaságnak kezdtem dolgozni. Jó, hasznos évek voltak ezek a számomra, telve kivételes lehetőségekkel, mivel fantasztikus előadók gyámkodása alatt lehettem. Én voltam az ifjonc közöttük, úgyhogy nagyon gondosan figyeltem ezeket a nálam jóval tapasztaltabb szónokokat; tanulmányoztam, mit csinálnak a kezükkel, hogyan törekednek a színpad hatékony kihasználására, és hogyan kötik le a közönség figyelmét.

Különösen élénken emlékszem arra, amikor csapatunk egyik legidősebb és legügyesebb szónoka egy olyan üzenetet adott át, amit már milliószor hallottam tőle. Valószínűleg szóról szóra el tudtam volna mondani neked, mielőtt még ő elmondta. Mégis, a beszéde végén valami úgy megérintett, mint addig még soha. Közvetlenül azelőtt, hogy egyórás előadása után helyet foglalt volna, lehalkította a hangját, egyenesen a hallgatóság szemébe nézett, és így szólt: „Tudom, hogy a legnagyobb ajándék, amit valaha adhatnak valakinek, a saját idejük. Én köszönöm, hogy ma megajándékoztak ezzel.” Az idő. A meghallgatás. Ajándék. Ezt sohasem felejtem el. Sőt, mindig eszemben tartom, valahányszor kiállok egy hallgatóság elé. Amikor az emberek téged hallgatnak, életüknek egy olyan szeletét adják neked, amit soha többé nem vehetnek vissza – ez egyike a ritka ajándékoknak, amelyeket soha nem lehet visszavonni vagy visszaadni.

De ez nem csak az arra az esetre érvényes, amikor egy hallgatóság figyel egy szónokot. Igaz ez bárkire, aki meghallgat egy másik embert. És mi nap mint nap kerülünk ilyen helyzetekbe – alkalmunk nyílik beszélgetésbe bonyolódni valakivel, elnyomni saját gondolatainkat és időbeosztásunk zajongását, teljes figyelmünkkel mások felé fordulni, és kivételes ajándékot nyújtani át nekik. Önmagunk ajándékát. Időnk ajándékát…. Egyetlen ajándékkal kezdődik, újabb ajándékokat terem – az önbecsülés, fontosságtudat és a személyes elégedettség ajándékait.